1902 nyarán új, városias épülettel gazdagodott Békéscsaba főutcája: Weisz Éliás ekkor építtette emeletes lakó- és üzletházát a Vasút utca elején, a Nádor szállodával szemben. A szép épület tervezőjét sajnos nem ismerjük.Az egykori Weisz-ház 2008-ban
Az újonnan épült ház földszintjén kapott helyet a nagy áruválasztékú Weisz és Janovitz posztókereskedés, a Petrányi-bazár, valamint Kován Endre szabómester is ide helyezte át műhelyét. A Weisz-ház a századforduló környékénA Weisz-ház az 1900-as évek elején
Az egyemeletes épületről sajnos nehéz igazán jó képet találni, mivel kisebb magánházként nem volt a korabeli fényképészek kedvelt témája, így néhány, a Nádor szállodát, illetve később a Kocziszky-palotát ábrázoló képeslap révén ismerhetjük egykori formáját, részleteit. A századelőről származó képek alapján tudjuk, hogy a szép épület sajnos ma már nem teljesen eredeti formájában látható: nincs már meg a földszinti üzletek szép faportálja, és a tetőablakok sem, amelyek hiánya némileg megváltoztatta az épület arányait.A Weisz-ház részlete a Kocziszky-palotával 1925 körül. Ekkor még megvolt az eredeti, gyönyörű portálA Weisz-ház és a Kocziszky-palota 1925 körül
Az 1920-as évek közepén a Hauer-bazár költözött az épületbe. Az üzlet gazdag áruválasztékáról a Békésmegyei Közlöny 1926. szeptember 5-i számának a békéscsabai ipari és kereskedelmi kiállítás ünnepélyes megnyitásáról tudósító cikkének segítségével alkothatunk fogalmat:
"Hauer Fülöp nagy bazárja, Andrássy ut 9. Előkelő ízléssel rendezett kiállítása valóságos látványosságszámba megy. A kiállításnak középpontjában két gyönyörű baba áll, melyek nemzetiszínű zászlót tartva hirdetik a „Nem, Nem, Soha!"-t. Mechanikai játékai elsőrendűek. Egyáltalán játékkiállitása valóságos eldorádója a gyermekeknek. Nem kisebb sikerű divatkiállitása sem, hol különösen szép kötött-szövött cikkeire hívjuk fel közönségünk figyelmét, melyek az egyik legnagyobb fővárosi gyárból kerültek ki a legutolsó párisi minták szerint. Remek pulóverei bizonyára mindenkinek fognak tetszeni."A Hauer-üzlet kirakata
Sajnos ebben az időben az eredeti faportált új, modern stílusú kirakat váltotta fel. A régi képek alapján úgy tűnik, hogy a tetőablakokat is ekkor veszítette el az épület.
Szekerka János zászlóval a Hauer üzlet fölöttA Sztálin úti Önkiszolgálók BoltjaAz épület az ötvenes években
A háború után csemegebolt, később a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát boltja működött az épületben. A kilencvenes években illatszerbolt költözött a földszintre. Sajnos a szép faportált azóta sem pótolták. A földszint jelenlegi állapotában méltatlan az épület szépségéhez.Az egykori Weisz-ház 2014-ben
A szimmetrikus, héttengelyes homlokzat emelete még eredeti formáját őrzi, de már felújításra szorulna. A téglaburkolatú emeleten az ablakok félköríves záródásúak, váltakozva háromszög alakú, illetve íves, barokkos növényi ornamentikával díszített timpanonnal. A középső tengelyben erkély található, amelynek korlátja is még az eredeti értékes vasműves munka. A középső tengelyt az erkélyajtó magasabb timpanonja is hangsúlyozza. A kapubehajtó ma közforgalmú átjáró, mely a lépcsőházba, illetve az udvarra vezet. Az épület nagy értéke az eredeti állapotban megmaradt lépcső vaskorláttal. A főhomlokzathoz hasonlóan a kapualj és az udvari homlokzat is felújításra szorulna.Az emeleti homlokzat részlete az erkéllyelAz elhanyagolt kapualjLépcsőház az eredeti kovácsoltvas korláttalA felújításra szoruló udvar
A helyi védelem alatt álló egykori Weisz-ház az Andrássy út egyik legszebb épülete, amely jelentősen befolyásolja a városképet. Bízunk benne, hogy a közeljövőben sor kerülhet az épület felújítására, és talán elvesztett értékeit is visszanyerve újra teljes szépségében lehet a városközpont egyik dísze.