A Reök család első, Békéscsabára telepedett tagja Reök Karolina volt, aki Steiner Jakab felesége volt. Steiner Jakab – a ma Omaszta-kúriaként ismert kúria építője – a gróf Apponyi család tiszttartója, a város egyik legvagyonosabb lakója volt. Reök Karolina öccse, Reök István ügyvéd, aki a reformkorban a fővárosi irodalmi és művészeti körök ismert alakja volt, és 1848-ban a földművelés-, ipar-, és keredkedelemügyi minisztérium titkára volt, a szabadságharc bukása után költözött Csabára feleségével és két kislányával. A gyerekek nem sokkal később meghaltak, a felesége pedig elhagyta Reök Istvánt, aki 1852-ben vette magához árva unokaöccsét, Lieb Mihályt, vagyis a későbbi Munkácsy Mihályt. Reök Csabán színitársulatot és sorsjátékot szervezett, és a gróf Trauttmansdorff-uradalom ügyészeként tevékenykedett, majd a gróftól földet bérelt, ahová Omaszta Terézzel és gyermekükkel kiköltözött. 1867-ben, Omaszta Teréz édesapjának halála után költöztek vissza Csabára, ahonnan Reök az örökölt kismegyeri birtokot irányította. Hivatalos házasságkötésük után, 1872-ben a birtokra költöztek, ahol Munkácsy is meglátogatta őket. 1875-ben Reök Békéscsaba első közjegyzője lett, így újra a városba költözött. A város egyik legtehetősebb polgáraként egy évvel később hétszobás, 16 helyiséges kúriát emeltetett a Gyulai úton 18 ezer forint költséggel, egyes források szerint saját tervei alapján. 1877-ben Reök kisebbik fia meghalt, és három nappal később Reök öngyilkos lett. Ezután a család Budapestre költözött. 
Az egykori kúria gyermekkórházként
A kúria földszintes, szabadon álló, téglalap alaprajzú épület volt, amely historizáló stílusban épült, romantikus és neoklasszicista elemekkel. Hossztengelye a Gyulai út vonalával volt párhuzamos. Az utcai homlokzaton három kis kiülésű rizalit volt, amelyek egyenlő magasságú, kettős, félköríves záródású világítóablakkal ellátott timpanonnal záródtak. A vonalazott homlokzat 1+3+(1+A+1)+3+1 tengelyű volt, a középső bejárati ajtót megszüntették. A rizalitokat 4-4 toszkán fejezetes pilaszter tagolta. A keretezetlen ablakok egyenes záródást kaptak. Az oldalrizalitokon hármas ablakok voltak, a középső rizalit nyílásainál a vállpárkány fölötti párkányok közötti téglalap alakú mezőkben dombormű-frízek voltak láthatóak. Az épületet kontyolt nyeregtető fedte, a rizalitoknál nyeregtetős kiképzéssel. A jobb oldali homlokzat háromtengelyes volt, a főhomlokzathoz hasonló felületkiképzéssel.
A kúria 1950 körül. Forrás: Horler Miklós: Békéscsaba városképi és műemléki vizsgálata, Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, 1951, Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ tervtára
A kúria a Gyulai út felől
A kúria 1968-ben. Kép forrása: Békési Élet, 1968. 1. sz.
A kúria homlokzata
A húszas években a kúria Haraszti Sándor tulajdonában állt. Az épület a háború után a kórházé lett, először 1949-ben gyermekkórházat alakítottak ki benne, majd miután 1959-ben a gyermekosztály a honvédkórház épületébe költözött, az egykori kúriában húszágyas szemészeti osztályt alakítottak ki. Az épület belső részét és hátsó oldalát teljesen átalakították, a bal oldali részen toldalékrész épült.
A kúria Balogh Ferenc fényképén
A kúria kórházként
A kúria kevéssel lebontása előtt
Az egykori kúria már az ötvenes években műemléki védelem alatt állt, az 1951-ben készült műemléki vizsgálat [4] feltétlenül megtartandónak ítélte, a közeli Omaszta–Steiner-, Ursziny–Beliczey- és Kis–Rosenthal-kúriákkal különleges városképi egységet alkotott. Ennek ellenére az új kórház építésekor, 1976-ban lebontották. A szép kúriaépület elpusztítása a szocialista városrendezés egyik legnagyobb bűne: városképi és várostörténeti szempontból is pótolhatatlan veszteség.
Felhasznált irodalom:
[1] Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon, 10. kötet, Békés megye kastélyai és kúriái, 2009.
[2] Sisa Béla: Békés megye műemlékei, Békéscsaba, 1981.
[3] Sonkoly Kálmán: Az ispotálytól az intenzív-therápiás osztályig. A békéscsabai kórház története, Békési Élet, 9. évf. 2. sz., 1974.
[4] Horler Miklós: Békéscsaba városképi és műemléki vizsgálata, Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, 1951.
