A Körös partján – különösen a városközponthoz közel eső szakaszokon – a XX. század elején indult meg a villanegyed kiépülése. Érdekes módon a Gyulai út és a Bánszky utca közé eső szakaszon elsősorban a Körös túlsó partján épületek elegáns villaépületek, a belváros felőli parton csak néhány ilyen jellegű ház épült. Ezek közül kiemelkedik a mai Derkovits sor 7. szám alatti emeletes villa, amelyet 1924-ben Stern Sámuel megbízásából épített Belanka Mihály építőmester (forrásaink [3] alapján nem egyértelmű, hogy a tervező is Belanka volt-e, vagy csak a kivitelező). Az egykori Steinberger-ház ma szlovák konzulátusként
A Steinberger család 1934-ben a Deák utca 7. szám alatti házából költözött a Körös-parti villába; Steinberger Márton testvérével, Imrével, valamint unokatestvérükkel, Stern Samuval közösen működtette a Stern és Steinberger gabonakereskedő céget a Ferenc József téri – sajnos lebontott – szecessziós irodaépületben.
A Körös-parti házban hét szoba volt, a földszinten egy előszoba, nagy hall, egy ebédlő és egy úri szoba [1]. A hallban állt egy szögletes kályha, amely a központi fűtés kazánjaként szolgált. Az emeleten volt egy hálószoba, a gyerekek hálószobája, valamint egy vendégszoba és fürdőszoba. Az emeletre félkör alakú faragott falépcső vezetett fel. Kívül is volt egy lépcső, amely a konyhába vezetett. A nagy alagsorban a személyzet szobája kapott helyet.
Néhány évvel később a házat részben átépítették. A földszintre költözött Steinberger Márton unokatestvére, Stern Samu, aki üzlettársa is volt a Stern és Steinberger gabonakereskedésben. Az emeleten a hálószobákon kívül az ebédlő volt, valamint a szalon zongorával. A faragott lépcső eltűnt, helyette lépcsőházat alakítottak ki.
A házhoz jókora kert tartozott, amely egészen a Ferenc József téri irodaépületig tartott, és raktárépületeknek is helyet adott. Az épület az 1986-os tüzet követően. Forrás: Békés Megyei Népújság 1986/64
1986 márciusában szigetelési munkák közben az épület felső emeletén tűz ütött ki [4]. A tetőtér száraz faanyaga, az ott tárolt, beépítésre váró anyagok, valamint a szigeteléshez használt gázpalack robbanása miatt a tűz gyorsan terjedt. Szerencsére a tűzoltóság hamar a helyszínre érkezett, és a gyors beavatkozás meggátolta, hogy a tűz továbbterjedjen a többi lakásra és a fa lépcsőházra, azonban így is jelentős kár keletkezett.
A fák által takart konzulátus 2007-ben
Az épület 2007 nyarán
A konzulátus 2007 decemberében
Oldalhomlokzat
Udvari homlokzat
A Körös felől készült felvétel jól mutatja az épület tekintélyes méreteit
Az egykori Steinberger-házban 2001-ben helyezték el a Szlovák Köztársaság Főkonzulátusát, az épület azóta is ezt a célt szolgálja.
Az emeletes villa a szecesszió népi építészeti hatásokat is magába olvasztó irányzatát reprezentálja [2]. A villa oszlopokon álló tetővel fedett bejárati külső lépcsője kedvelt motívuma volt a korabeli villaépítésnek. Az épület fő helyiségeit a Körösre tájolták. A csatorna felőli homlokzaton az emeleti balluszteres mellvéd mögötti franciaablakok jelzik, hogy ez az épület főemelete. A meredek tető teljes értékű szintet rejt, amint azt a főhomlokzat tetőtéri franciaerkélye jelzi.
Az épület bájos erkélye
Az épület napjainkban
A konzulátus 2013-ban
A Körös-part egyik legszebb villaépülete ma helyi védelem alatt áll.
Felhasznált irodalom:
[1] König Istvánné, Centropa - Megőrzött emlékek interaktív könyvtára, 2006.
[2] Kiss István: Békéscsaba Megyei Jogú Város építészeti örökségvédelmi hatástanulmánya, Szeged, 2005.
[3] Ádám Éva: Hazajöttem az emlékeimhez, Békés Megyei Népújság 20. évf. 245. sz., 1965. október 17.
[4] Tűz a belvárosban, Békés Megyei Népújság, 41.évf. 64. sz., 1986. március 17.