Az evangélikus egyház 1942-ben Párkány Simon mérnököt bízta meg az evangélikus temető kapujának tervezésével (forrásaink alapján nem egyértelmű, hogy pontosan melyik temetőről van szó). Párkány mérnök el is készített egy tervváltozatot, azonban azt javasolta a temetőbizottságnak, hogy Ádám Gusztáv nyugalmazott műszaki tanácsost, a város korábbi főmérnökét kérjék meg a terv átigazítására, mondván, hogy Ádám Gusztáv jobban ért hozzá, mint ő, és szépészeti érzéke is jobb. A felkérést követően, 1942 szeptemberében Ádám Gusztáv tizenhárom tervváltozatot készített. A tervrajzok igazolják Párkány Simon mérnök állításait: egytől egyig kiváló alkotások, amelyek jól mutatják az ekkor már 83 éves mester tehetségét, tudását. Arról nem találtunk adatot, hogy bármelyik tervváltozat megvalósult volna, a háborús években talán nem volt lehetőség erre. Az alábbiakban bemutatjuk az Ádám Gusztáv által készített tervváltozatokat, valamint Párkány Simon vázlatrajzát.Az I. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet Levéltára
A II. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA III. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA IV. és V. számú tervváltozatok. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA VI. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA VII. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA VIII. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA IX. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA X. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA XI. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA XII. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraA XIII. számú tervváltozat. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet LevéltáraPárkány Simon tervváltozata. Forrás: Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet Levéltára