Új vásártér (Kazinczy utca és Tábor utca sarka)
1845-ben az örökváltság alkalmával a földesúrtól vásárolt, a Gyulai út és a Békési út között elterülő, mintegy 50 holdnyi terület lett a külső vagy állatvásártér. A vásárteret már 1890 körül át akarták helyezni a vasútállomás előtti térre, a képviselő-testület meg is szavazta az áthelyezést, azonban a vármegyei bizottság ezt nem engedélyezte. Az állatvásárteret végül 1925-ben helyezték át a mai Kazinczy utca, Szerdahelyi út, Szabolcs utca és Tábor utca által határolt területre, amelyet sokáig Új vásártérként emlegettek. Egy évvel később – a Hunyadi téri mázsaházhoz hasonlóan Bedő Pál olimpikon építész tervei alapján, Quittner és Belanka vállalatában – mázsa- és járlatátíró ház épült az új vásártéren, a mai Kazinczy és Tábor utcák sarkán.
Az 1926-ban épült járlatátíró ház Bedő Pál tervrajzán. Forrás: Bcs. vásártér tervrajza MNL BéML V. 76 a. 19/1924–1926. X., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
Az új vásártér a magasból. A vásártér jobb alsó sarkában felfedezhetjük a járlatátíróházat. Forrás: fentrol.hu
A járlat a vásárokon, piacokon árult állatok részére kiállított cédulákat jelentette [4]. A vásárokon álló cédulaházakban (járlatátíró házakban) kezelték a járlatokat (vétel esetén átírták a vevő nevére). A cédulaház a vásárok igazgatási központja volt. Itt tartózkodott a vásárbíró, innen indultak ki a helypénzszedők és itt számoltak el a beszedett összegekkel, itt tartózkodtak a pandúrok, csendőrök, a vásári rendőrök.
Az 1926-ban épült járlatátíró ház Bedő Pál tervrajzán. Forrás: Bcs. vásártér tervrajza MNL BéML V. 76 a. 19/1924–1926. X., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
A járlatátíró ház déli homlokzatának tervrajza. Forrás: Bcs. vásártér tervrajza MNL BéML V. 76 a. 19/1924–1926. X., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
A járlatátíró ház főhomlokzata részben egyemeletes volt, földszintjén 1+3+1, emeletén háromtengelyes, az emeletet szegmensíves attikafal koronázta, melyen az épület rendeltetése volt olvasható. Az épületről sajnos fényképet még nem sikerült találnunk. A járlatátíró ház és környéke. Forrás: fentrol.hu
Az új vásártér helyén 1961-ben kezdték építeni a Kulich Gyula (ma Kazinczy) lakótelepet, ekkor a vásárteret Alsónyomáson helyezték el. A lakótelep építése során sajnos a járlatátíró ház bájos épületét is lebontották, pedig ha épségben megmarad, ma az építészeti emlékekben szegény városrész egyik legszebb épülete lehetne.
Felhasznált irodalom:
[1] Ádám Gusztáv: Békéscsaba műszaki vonatkozású alkotásai, kézirat, Békéscsaba, 193?.
[2] Czeglédi Imre: Békéscsaba utcanevei, Békéscsaba, 1981.
[3] Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai kiadó, Budapest, 1977.