1885-ben építtette Michnay Miklós emeletes házat épített a Vasút utcán, a Köteles és a Benkő utca (a mai Kinizsi, ill. Mednyánszky utca) között. Az épületben működött Michnay fűszer-, gyarmat- és rövidáru-kereskedése, és ide költözött Petrányi Gyula üzlete is, akinek árui között "konyhai faedények, bádogneműek, madárházak, kosárneműek, serteáruk, seprők, játékszerek, rosták és sziták" szerepeltek. A Békésmegyei Közlönyben megjelent hirdetések alapján tudjuk, hogy a század végén Michnay Gusztáv vásárolta meg az épületet Michnay Miklós özvegyétől, és többek között az ő temetkezési intézete és sírkőraktára, valamint az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. vezérképviselete működött itt. Később Weisz Fülöp tulajdonába került a ház. Az egykori Michnay-ház Varga Gy. felvételén. Forrás: Munkácsy Mihály Múzeum Történeti gyűjteménye, Szekerka-hagyaták, leltári szám: 90.1.647
A régi hirdetések között egy érdekes rajzot találhatunk a Michnay-házról, amelyen a fenti képhez képest jelentős eltérést mutat az épület homlokzata. Békéscsaba Építészeti Szakbizottságának jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a Michnay-házat 1901-ben építették át: az erre vonatkozó bejegyzés szerint az átalakítás során az utcai emeleti szobák három-három ablaka helyett két-két ablak készült, a fa főlépcső helyett pedig kőlépcső épült. Az udvari jobb szárnyon a raktárhelyiséget lakássá alakították, földszinti és emeleti magasságát az udvari szárny magasságáig emelték.
A Michnay-árucsarnok képe a Békésmegyei Közlöny hirdetésén az 1890-es évekből
A bájos kis épületet, amely az Andrássy út egyik legrégebbi emeletes magánháza volt, a 80-as években, a Korzó tér kialakításának kapcsán bontották le. Ha épségben megmarad, ma a városközpont értékes műemléke lehetne.
Az egykori Michnay-ház és a volt Vidovszky-féle ház a 70-es években
Felhasznált irodalom:
[1] Békéscsaba Építészeti Szakbizottság jegyzőkönyve, 1901/29, Munkácsy Mihály Múzeum.