Bajza utca – Urszinyi Dezsőné utca – Thurzó utca találkozása
1914-ben Békéscsabán két elemi iskola is épült, egyik a Szent László, másik a Révai utcában, mindkettő Ádám Gusztáv városi mérnök tervei alapján. Az utóbbi iskola helyszínének kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a hatodik kerület, a Körösön túli rész gyermekei számára is könnyen hozzáférhető legyen. A két iskola azonban így is távol esett a Körösön túli területektől, alighanem emiatt Ádám Gusztáv városi főmérnök 1914 októberében újabb iskolaépület terveit készítette el, amely az elemi iskoláktól távol eső VI. kerületben, a Bajza, a Szőlő és a Thurzó utcák találkozásánál lévő háromszögletű telekre épült volna (a Szőlő utcának ez a szakasza ma Urszinyi Dezsőné nevét viseli).
A tervezett iskola homlokzata Ádám Gusztáv tervrajzán. Forrás: Bcs. Irányi úti Állami Elemi Népiskola tervrajza MNL BéML V. 76 a. 7/1902. VI. 3., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
Az F betű alaprajzú, egyemeletes iskolaépület főhomlokzata a Bajza utcára nézett volna, egy rövidebb szárny épült volna a Thurzó utca felől, illetve egy udvari szárnyban kapott volna helyet a lépcsőház és a mellékhelyiségek. A szimmetrikus, 2+4+3+4+2 tengelyes főhomlokzat közepén és két szélén rizalittal épült volna. A tervrajzon az oldalrizalitokat sátortető, a középrizalitot trapéz alakú, csonkakontyos tetővel fedett oromzat hangsúlyozza. A főhomlokzat földszintjén vonalazott mezőben végig egyforma kialakítású, egyszerű, keretelés nélküli, könyöklőpárkányos ablakok láthatók. Az emeleten nincs vonalazás, a rizalitok ablakai háromszögletű timpanonnal, a többi ablak egyenes szemöldökpárkánnyal záródik. A középrizalitot a díszes főpárkány is kiemeli.
Földszinti alaprajz Ádám Gusztáv tervrajzán. Forrás: Bcs. Irányi úti Állami Elemi Népiskola tervrajza MNL BéML V. 76 a. 7/1902. VI. 3., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
A tervrajzokon a főbejárat az előtérbe vezet, ahonnan a három földszinti tanterembe, a főbejárat melletti igazgatói szobába, a tanítói szobába és az épület Urszinyi Dezsőné utcai sarkán elhelyezkedő, a telek szokatlan alakja miatt trapéz alaprajzú szolgalakásba és a kamrával kiegészített konyhába lehet jutni. Az emeleten négy tanterem, valamint egy tanítói szoba kapott volna helyet.
Emeleti alaprajz Ádám Gusztáv tervrajzán. Forrás: Bcs. Irányi úti Állami Elemi Népiskola tervrajza MNL BéML V. 76 a. 7/1902. VI. 3., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
Metszetek Ádám Gusztáv tervrajzán. Forrás: Bcs. Irányi úti Állami Elemi Népiskola tervrajza MNL BéML V. 76 a. 7/1902. VI. 3., Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára
Az 1914-ben tervezett iskola, amely a városrész kiemelkedő épülete lehetne, nem épült fel. A későbbi évtizedekben még több terv született a telken építendő iskola számára, amelyeket későbbi bejegyzésünkben mutatunk be. A telken végül csak 1957-ben épült fel a 9. számú általános iskola, amely ma Jankay Tibor nevét viseli.